Talán ez a leggyakoribb kérdés, ami az útkeresőket foglalkoztatja: mi az, ami sorsszerű feladat, esemény és mi az, ami felett van hatalmunk, beleszólásunk. A modern ember mindent maga akar irányítani, nem ismeri el a természetfeletti erőket, ennek ellenére létezik sors vagy más néven Isteni akarat, amit jó megismerni, és azzal összhangban lenni, ez segíti az egyén útját. 

A jövőnket és a sorsunkat bizonyos mértékben mi is befolyásolhatjuk, alakíthatjuk a döntéseink által, (például: ez marad, ezt tovább fejlesztem, erről lemondok, stb). A döntés aktív gondolati és tett folyamat, amit magának az egyénnek kell végrehajtania.  Ez a szabad akarat lényege.

Azonban például egy mindent elsöprő szerelmi találkozás összefüggésében nem beszélhetünk szabad akaratról, sokkal inkább sorsszerűségről van szó. Ami utána következik, az is a sorsbéli összefüggések mentén történik. Ez nem csak kapcsolatokra igaz, hanem minden olyan élethelyzetre, ami mélyen érint, „mérföldkő”. Valamit meg kell belőle tanulni, felismerni.

Nagyon kevés ember tudja, hogy merre halad, milyen irányt választott, de mindegyik utazónak van jegye, pedig nem is tudja az utazás célját. A főbb irányok az életutunkban kijelöltek.

Spirituális lényként több ezer életünk volt már, az azokból származó tapasztalatok, megoldatlan feladatok is ott vannak a tudatalattinkban feljegyzésekként. Gyakori, hogy valamelyik előző életünk befolyásolja a jelenlegit. Akárcsak, mint egy batyut, poggyászt áthoztuk magunkkal a mostani életünkbe, ami lehet például egy be nem fejezett kapcsolat, vagy valamilyen életterv, illetve kihívást jelentő helyzet.

„A sors és a szabadság kölcsönösen egymásra vannak utalva.” (Jung)

Tegyünk mindent úgy, mintha minden tőlünk függne, és ne felejtsük el, hogy bárhol is tartunk, Isten malmai őrölnek a háttérben. A sors adja a lehetőségeket, de a választás a miénk.

Szerző: Zafira

Telefon:+36204007332
E-mail: betufejto@gmail.com
Elérhetőségek