A tanfolyamot elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnék a jóskártyák világának izgalmát megismerni. Egyre több ember fedezi fel a jóskártyák segítő hatását életében. Mára nagyon sok helyen találkozunk jóskártyákkal, és a tudatosságunk is nyitottabb, hogy befogadhassuk a kártyák által kínált jövendöléseket.
A személyes történetem és a Lenormand kártyákhoz fűződő viszonyom sorsszerűnek nevezhető. Egy könyves boltban a pénztárnál fizetve láttam meg életemben először a kártyákat, szerelem volt első látásra, határtalan jó érzést és izgalmat éltem át, ahogy éreztem a hívást a kártyáktól. Nem tudom, honnan jött ez az erős vonzalom, mert egyszerű, barna csomagoló pakliban árulták, de ez nem a külsőségről szólt, hanem jel volt az Univerzumtól, hogy ez az utam. Akkoriban megvettem a paklihoz egy könyvet, és elkezdtem otthon gyakorolni, először csak magamnak és a közvetlen környezetemnek vetettem kártyát, minden kérdést és kirakásból jövő választ füzetben vezettem, így utólag vissza tudtam nézni, legtöbbször minden pontosan úgy történt, ahogy azt rögzítettem korábban. Ma már a tanfolyamokon a gyakorlati részbe beleépítve ismerhetik meg a résztvevők ezeket a szituációkat, azt a tudást adom át, amelyet megtapasztaltam, észrevettem, hogy a kártyáknak a legtöbb könyvben leírt alapjelentésén kívül lehetnek még egyedi üzenetei is, ezért a tanfolyamon mindenkit bíztatok arra, hogy merjen hallgatni arra, hogy neki személy szerint mit üzen, sugall a kártya!
A Lenormand kártyavető tanfolyam hozzájárul a spirituális képességeid, ismereteid fejlesztéséhez, erősödnek a megérzéseid utána, mert intuíció fejlesztő gyakorlatok is vannak benne. A Lenormand kártyák rejtett üzeneteit a képi szimbólumokon át érezhetjük meg, a konkrét üzeneteket pedig a jelentések megismerésével tudatosíthatjuk.
Talán Te is észrevetted, hogy nincsenek véletlenek, és hiszel a sorsszerűségben, a spiritualitásban, a személyes fejlődésben. Azonban nem mindig könnyű eligazodni a mindennapokban a változó energiák közepette, sokan keressük önmagunkat és a tisztán látást a másokkal való kapcsolatainkban, vagy munkánkra vonatkozó kérdésekben.
A Lenormand tanfolyam módot ad arra, hogy közelebb kerülj önmagad és mások lelki világához, mert ember és önismereti tudást is nyújt. Támogat abban, hogy felismerd azt, ami jó, pozitív és építő, és ne ölj bele rengeteg energiát olyan dologba, ami épp nem támogatott, helyette fordítsd az energiád arra, aminek itt az ideje, és szárnyalni fogsz. A tanfolyam elvégzése után képes leszel a kártyák segítségével magadnak és másoknak jósolni, utat mutatni, segíteni.
Aki ismeri a kártyavetés tudományát, akár alapfokon is, biztosabban áll az élet kérdéseihez, mert egyfajta „támasz”, hogy bármikor megkérdezheti a lapokat mit súgnak neki!
A kártyák Lenormand kisasszony nevéről lettek elnevezve, aki a XVIII-XX. század leghíresebb tisztánlátó jósnője volt, foglalkozott asztrológiával, 6 éves kora óta tenyérjóslással is, többek között 36 lapos jóskártyát hagyott ránk, a képzésen lehetőséged van Neked is alkalmazni, és a titkát megismerni.
Szerző: Zafira